Örjeg

A Kalocsai Sárköz településeinek környezetét és életét minden időben a Duna befolyásolta. A terület alig lejt, ami meghatározza a felszíni és a felszín alatti vizek mozgását. A szárazulatokat keresztül-kasul behálózták a posványok, rétek, palék, fokok és erek, az ártér legmélyebb részén pedig egy nagy tó, a Vörös-mocsár terült el. A Vörös-mocsár, helyi nevén az Örjeg az Ó-holocénban egy kifejlett Duna meder, melynek még a honfoglalás idején is erős folyása volt, így a mai Duna mederrel együtt szigetként fogták közre a Kalocsai Sárközt. A kistáj különös természeti adottsága, hogy a Dunától távolabbra eső K-i oldal, az Örjeg tartozik az alacsony ártérhez. Az É-D-i kiterjedésű lápvonulatot K-ről a Duna-Tisza közi hátság fölmagasodó pereme szegélyezi. A hajdani Duna meder a jégkorszakban (több százezer évvel ezelőtt) lefűződött, majd lassan feltöltődött. Ennek során a víz tükrét ellepte a növényzet, az összefüggő vízfelület fokozatosan háttérbe szorult, majd végleg eltűnt. A víz borította, levegőtől elzárt, vastagon fölhalmozódott növényzet elhalt, belőle 3-3,5 m vastag tőzegtelep képződött.

A természetes feltöltődést az emberi beavatkozás gyorsította meg. A XIX. század második felében folytatott belvízlevezető munkálatok csak részben változtatták meg a táj képét, de a XX. század elején megépített Duna-völgyi-főcsatorna lecsapolta az Örjeg vizét. Eltűnt a nagy kiterjedésű mocsár.

Ezzel párhuzamosan, a XX. század elején kezdték el kitermelni a lápi növényzet alatt található, több méter vastagságú tőzeget a környékbeliek. A tüzelésre elszállított tőzegből kis téglákat hánytak ki az Örjeg mellett lakók. Az államosítás után a nagyüzemi eszközökkel kitermelt tőzeget kisvasúton szállították a keceli vasútállomásra, amit talajjavításra alkalmaztak. A bányászat az egykori lápot teljesen átformálta. A kitermelt tőzeg helyén megjelent a víz, újjáéledtek a mocsári növénytársulások, ismét gazdag flórája és faunája van a lápnak.

Az Örjeg nagyobbik hányadában már előrehaladott a feltöltődés, az év nagy részében száraz, de a hóolvadás és a tavaszi esők után még mindig nagy területeket borít a víz. Ilyenkor csak az utakon lehet megközelíteni. Területét fűz-nyár ligeterdőkkel tarkított kaszáló rétek borítják. Talaja főleg lápi- és réti agyag. Egyes részeit már fölszántották.

Az örjegi mocsarak képét a nádasok és gyékényesek határozzák meg. Uralkodó faj természetesen a nád (Phragmites australis). Erőteljes, gyakran igen hosszú tarackjai egymással összefonódhatnak, a vízbe merülő részei elhalnak és már a víztükör alatt részt vesznek a tőzegképződésben. A nád mellett a keskenylevelű ( Typha angustifólia) és a széleslevelű gyékény is állományalkotó. Az Örjeg különleges harasztja az óriás mocsári zsurló (Equisetum palustre). Gyakori a sárga virágú mocsári gólyahír (Ranunculus palustris). Az ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara), más néven kutyabogyó gyakran sűrűn átszövi a nádast. A mocsár egyik legérdekesebb növénye a közönséges rence (Ultriculária vulgaris), melynek víz alatt fejlődő levelei rovarfogásra módosultak. A megemésztett táplálék fehérjéiből látja el magát a növény nitrogénnel.

A dús vízi növényzet búvóhelyül, a vízben élő apró élőlények pedig gazdag táplálékforrásul szolgálnak olyan tipikus mocsári halfajoknak mint a réti csík (Misgurnus fossilis) és a fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri). A lápi póc ősi endemikus halfajunk, amely kizárólag a Kárpát-medencében honos.

Az ízeltlábúak seregétől nyüzsgő mocsárvilág terített asztalként szolgál a kétéltűek és a hüllők számára.Megtalálható itt a vízisikló (Natrix natrix), a tarajos gőte, a pettyes gőte és a békák legtöbb faja. A hüllők közül a teknősök egyetlen hazai képviselője a mocsári teknős (Emys orbicularis), melynek állománya országszerte megfogyatkozott.

Az Örjegnek gazdag a madárvilága. A magyar természetvédelem címerállata a nagy kócsag (Egretta alba) is költ itt. Érdekes a piroslábú canko (Tringa totanus). A hattyú (Cygnus olor), a fehér gólya (Ciconia ciconia) és a tőkés réce (Anas platyrhyncos) is gyakori.