Dióstorta csinálás


A kalocsai dióstortacsinálás története száz esztendőre vezethető vissza. A Kalocsai Sárköz legjellegzetesebb tortacsináló központja a valamikori kalocsai határból kiszakított Homokmégy. A XX. század elején Kákonyi Julis kezdte el a tortacsinálást, mely tudomány pontos eredete ismeretlen. A lány kikérésére vitt kuglóf helyett vitték először a dióstortát. 1926-ban tőle tanulta meg a tudományt Markó (Róka) Tërus, aki a kor legismertebb tortacsináló asszonya volt. Az első időszak formája a magostorta vagy tornyostorta volt, melyet egy nyeles üvegtálra kötöttek le. A pergamen tölcsérbe töltött, hattyúcukorral kivert habcsókból cikk-cakkot és csigát írtak a tortára.

A második generáció legismertebb személyisége Lakatos (Mutyëla) Annus volt, aki a magostorta mellett már más formákat is kitalált, a festéshez pedig a kalocsai mézeskalácsosoktól szerzett festékkel színezett habcsókot is használt a fehér mellett. Az 1940-es években szívet, kerek kosarat és csokrot, 1953-tól nyomott kosarat, autót, házat és templomot is készített. A hagyományos, karikákból összeállított magostortát is megújította. Míg Antal Trëszka csigákból rakta össze a magostortát, addig Lakatos Annus a szívestortát kedvelte.

Az 1960-as évek közepétől egy-egy lakodalomba – a korábbi szokástól eltérően – már több dióstortát is vittek, ami megnövelte a keresletet. Az 1970-es évektől kezdve pedig egyéb alkalmakra is vitték a tortát, ami a formák gazdagodását eredményezte. A tortacsinálás e harmadik korszakának kezdetén Tamas (Bötű) Giza vette át a tudást Lakatos Annustól 1962-ben, aki a korábbi formák mellett számtalan új formát talált ki az igényeknek megfelelően – futballpálya, babakocsi, bölcső, teherautó, repülő stb.

1985-ben tőle tanultam meg a tortacsinálást Kerekes Tiborné. A régi hagyomány ma is él. A dióstortát lakodalmakba, eljegyzésekre, keresztelőkre és egyéb alkalmakra is megrendelik. Nem csak a hagyományos formákat készíti el – magostorta, templom, bölcső, szív, kosár, csokor –, hanem a különleges kéréseknek is eleget tesz – labda, autó, traktor, gitár stb. 2007-ben a Kalocsai Múzeumbarátok Köre évfordulós rendezvényére a Viski Károly Múzeum épületét formázta meg, mely torta nagy sikert aratott az ünneplő közönség között.

A program bekerülési költsége létszámfüggő, ezért külön árajánlat igénylését követeli meg.