01.jpg04.jpg02.jpg06.jpg05.jpg03.jpg

Magunkról

ROMSICS-SZÁLLÁS
A HOMOKMÉGYI (KALOCSAI) HAGYOMÁNYOK TANYÁJA

A kalocsai virágok háza

Családom sok száz esztendeje él Kalocsán, annak legnagyobb déli szállásán, Homokmégyen. Az apai ág közvetlenül a török megszállás után érkezett a városba, de az anyai ág (Kerekes), nagy valószínűséggel, a török megszállás alatt, talán az előtt is itt élt. Homokmégy volt a kalocsai népművészet alakító központja, itt született, itt alkotott a legtöbb népművész. Magam egy olyan családba születtem, ahol anyai ágon sok generáció óta öröklődött a népművészet, de édesapám is vőfélyként és lakodalmi zenészként élte egész életét. Különleges hangszere, a ma már kevesek által ismert tárogató.
Az író- és pingálóasszonyok ha tanulták is mesterségüket, általánosságban igaz volt rájuk, hogy készségeiket anyai ágon örökölték, általában. Tipikus példája ennek édesanyám, Romsics Lászlóné népi iparművész, a Népművészet mestere. 1941. november 5-én született a valamikori kalocsai szállások déli központjában, Homokmégyen. Édesapja Kerekes István, aki apósa nyugdíjaztatásakor „megörökölte" annak útkaparó státuszát. A polgári anyakönyvbe Kerekes Erzsébet néven jegyezték be, de keresztanyja Kerekes Veraként kereszteltette, így édesapja csúfneve után mindenki Szarka Vërának ismeri. Képességeit és készségeit ő is a családból örökölte. Az öröklött képességek nyújtotta lehetőségek keretei között a fiatalabb generációk újításaikkal túllépték az idősebbektől tanult technikákat, esetleg más műfajokban is specialistákká váltak. Anyai dédanyja, az 1863-as születésű Csanádi Borcsa csónakos varrógépével a család szükségletére varrta a parasztviseletet – korábbra nem nyúlik vissza a családi emlékezet. Nagyanyja, az 1896-os születésű Rideg (Kanász) Mári mások megrendelésére is varrta a parasztviseletet, majd az 1925-ben vásárolt bobinos varrógépén 1930-ban elsőként tanulta meg Homokmégyen a gépi hímzést. Édesanyja, az 1920-ban született Zsubori Borcsa már 12 éves korában megtanulta a gépi hímzést, a parasztviseletet is megvarrta a család számára, s ő már saját és családja részére kiírta a ruhadarabokat is. Romsics Lászlóné a kézi- és gépi varrás, valamint az írás mellett már a pingálással is foglalkozik. Két fia és három fiú unokája van. 1994-ben született meg egyetlen leány unokája Romsics (Karács) Csöre, így néhány év múlva derülhet csak ki, folytatódik-e a másfél évszázados családi hagyomány.
S hogy édesanyám két fia ne szakítsa meg a sort, néprajzkutatóvá lett fia – e sorok írója, a tanya tulajdonosa – legfontosabb kutatási témájaként a kalocsai népművészetet választotta. Számos tudományos tanulmányt és könyvet jelentettem meg e témában. E kutatások egyik eredménye az a tanya és tájház, amely az érdeklődő közönség számára látható, megfogható közelségbe hozta a háromszáz esztendős kalocsai népművészetet. Családunk a hagyományosan megörökölt életmódot folytatja, az ösök életszemlélete alapján éli mindennapjait. Ezt a sok száz éves múltra visszanyúló hagyományt mutatjuk be a közönségnek – régi eszközeivel, lakáskultúrájával, népművészetével, életszemléletével, szokásaival, ételeivel.
Földrajztanárként jól ismerem azt a természeti környezetet, amely helyet és tered adott a kalocsai népművészetnek. A Kalocsai Sárköz keleti oldalán húzódó mocsárvilág, az Örjeg nagyobb része Homokmégy határában található. Ezen egyedülálló, különösen érdekes táj teljesen ismeretlen a közönség számára.

Nézze meg őseim örökségét, a kalocsai virágok házát!

ÖNÉLETRAJZOM

Joomla templates by a4joomla