04.jpg06.jpg02.jpg03.jpg01.jpg05.jpg

Az Öreg-köröszt

Részlet Romsics Imre: Az Öreg-köröszt. Útmenti keresztek Homokmégyen. Kalocsa, 2007. című könyvéből.

Felállításának idejéről nincsenek adataink, hasonlóan az alsómégyi, a halomi, a hillyei és a homokmégy-fölvégi keresztekhez. Az alvégiek keresztje, az úgynevezett Öreg-köröszt első ábrázolása – a többihez hasonlóan – az 1858-ból származó II. Katonai Felmérés térképlapján maradt ránk. „Puszta Homokmégy” DK-i végén, a Hillyére és a Hajósra vezető utak elágazásához rajzolta föl a keresztet a térképész.[1] Az 1881-ben felvett III. Katonai Felmérés pontosan megmutatja a helyét. A Kerek-székes két kerekded gödre fölé magasodó dombhát szélére rajzolták a keresztet, a Hajósra vezető út D-i oldalára.[2] Mindezek után érdekesnek tűnik, hogy Kalocsa 1879. évi kataszteri térképén nem ábrázolták az Alvégi-köröszt-öt, holott az 1858-ban már meglévő keresztek mindegyike rajta van. Ugyancsak hiányzik a szállások elszakadását előkészítő, 1897-ben helyszínelt homokmégyi kataszteri fölvételről is. Az 1897. évi kataszteri fölvételt az 1879. évi felmérés alapján szerkesztették, a térkép felirata szerint is csak helyszíneltek akkor. Mégis furcsának tartjuk, hogy a földek tulajdonlásában bekövetkezett változásokat rávezették a kataszteri térképre, de a keresztek közül csak kettő hiányzót, a temető régi keresztjét és az 1871-ben felállított Zsidó-köröszt-öt.[3] A két térképezés között eltelt időszakban öt új keresztet állítottak Homokmégy közigazgatási területén belül, ebből csak egyet ábrázoltak az új kataszteri felvételen. Föltűnő ez azért is, mert a kataszteri térkép helyszínelését megelőzően hét esztendővel újították meg az Alvégi-köröszt-öt.

 

Rezsnyák János plébános 1890. október 2-án kérte az érseki hatóságtól, hogy „…egy fakereszt régi korhadt voltánál fogva kidölt, most egy újnak felállítása vált szükségessé. Miért is legmélyebb tisztelettel esedezem…[4] Azt is megtudhatjuk a levélből, hogy azidőtájt a keresztek alapjában 68 frt 39 kr volt készpénzben, 487 frt kötvényben, mindösszesen tehát 555 frt 39 kr. A benyújtott költségszámlák ugyan nem maradtak fönn, de az érseki hatóság engedélyéből értesülhetünk a tervezett költségről: „…A felszámított 58 ft akkor fog utalványoztatni, ha a kereszt kifogástalanul elkészítve és a bírálati jegyzőkönyv bemutatva lesz.”[5]

Az új keresztet példa nélküli gyorsasággal állították föl. A plébános november 4-én terjesztette az érseki hivatal elé a november 2-án kelt, Varga Mihál, Markó Istvány, Rideg József, Klemm Márton és Rezsnyák János kézjegyével ellátott vizsgálati Bizonyítványt: „Alulirottak mai napon a Homokmégyen felállitott uj fakeresztet megvizsgálván lelkiismeretesen bizonyitjuk, hogy a Tollay által készitett Krisztus-kép gyönyörüen van eltalálva; a bádogos munka erős és tetszetős; a Sztánkó által készitett fakereszt ugy a kiállitást mint a kifaragást illetőleg a korláttal együtt minden igényt teljesen kielégít. Bátran mondhatjuk, hogy ily csinos keresztet még nem igen láttunk.”[6] Az érseki hatóság november 5-én kelt kifizethetőségi engedélyéből kimaradt a megáldhatás engedélyezése, így a plébánosnak november 13-án újra kellett azt kérvényeznie.[7] A hatósági engedély napján, november 5-én fizettek ki a templompénztárból 28 forintot a bádogosnak és 30 forintot az asztalosnak.[8]

Az 1936. évi inventárium rövidke megjegyzéséből értesülhettünk arról, hogy 1934-ben megújították az Alvégi-köröszt-öt.[9]

A kereszt környékén sűrű orgonabokor nőtt föl az 1970-es évek elejére. A Kerek-székes partjára épült ház mögé szorított, az orgonabozótból ki-kivillanó keresztet gyakran mutogatta a Humok-on lakó apai öreganyám, Romsics (Karács) Sándorné Makó (Róka) Erzsébet. Mindahányszor Öreg-köröszt-nek nevezte azt. Széll János plébános 1980. január 24-én kérvényezte a Megyei Tanács V.B. egyházügyi titkárától a kereszt felújításának engedélyezését. Abban az esztendőben kivágták a kereszt környezetéből [a Zsidó-kereszt mögül is – a szerző] az orgonabokrot, majd egy 2x2 méteres kiskertet alakítottak ki, „…hogy esztétikai szempontból elfogadhatók legyenek”.[10] Egy évtizeddel később, az 1980-as évek végén kiemelték a helyéről a völgy mögött, a partoldalon magasodó keresztet, s a jobb megközelíthetőség végett az út közelében állították föl, az ivóvíz társulat faépülete mellett.[11]

A XXI. század elejére olyannyira elkorhadt a kereszt, hogy a kidőléssel fenyegetett. Belsejében verebek fészkeltek. Rideg (Győri) Gábor szervezte meg a kereszt felújítását. Modern anyagokkal, modern technikával, de régi formájában állították helyre Homokmégy, egyben a kalocsai szállások legszebb fakeresztjét. A régi keresztfákat a Viski Károly Múzeumba szállítottuk, ahol Fekete Róbert restaurátor papírra rögzítette motívumaikat. Az új kereszt tölgyfáját a sükösdi Dubecz Istvántól vásárolták, melyet a kalocsai Arrasz János és Mácsai Róbert fűrészelt ki és csiszolt meg. A keresztet Matos Sándor kőművesmester állította föl, bádogdíszeit a kalocsai Haris József formázta. A keresztfára visszakerült a régi korpusz és az INRI fölirat táblája, melyet a szakmári Farkas Károly galvanizált. Mária bádoglemezét Zombori Zsolt festette meg. A kereszt köré feketére festett vaskerítést helyeztek el, melyet a bátyai Markó Jánostól rendeltek meg. A keresztre visszakerültek az eredeti fafaragás motívumai is. A kalocsai születésű, Miskén lakó Czár János, a Népművészet mestere végezte a keresztfa durva faragásait, az élek letörését. Fekete Róbert vázlatai alapján édesanyám, Romsics (Karács) Lászlóné Kerekes (Szarka) Vëra, a Népművészet mestere írta a tölgyfára a motívumokat, melyeket e sorok írója faragott ki. Rideg (Győri) Gábor a szervezés mellett a konzerválás aprólékos és hosszadalmas feladatát végezte. E széles összefogás eredményeként újra tündököl az Alvégi-kereszt, melyet 2005. november 25-én szentelt föl Bábel Balázs érsek Moró László és Nyírő Ferenc plébánosok közreműködésével. Az avatás ünnepi beszédét Romsics Imre múzeumigazgató, e sorok írója tartotta.

Mindezek után felvetődik a kérdés, hogy miért nevezték e keresztet Öreg-köröszt-nek? Nevezhetjük-e az Alvégi-köröszt-öt Öreg-köröszt-nek? A II. Katonai Felmérés térképlapjára 1858-ban rajzolták föl az Alvégi-köröszt-öt. Ezen ábrázolást megelőző időszakból csak három útmenti keresztről van biztos adatunk. 1803-ban állították a kalocsai Vörös-köröszt-öt, 1822-ben a halomi szőlők keresztjét, Kober József 1839-es térképén pedig láthattuk – a halomi kereszt mellett – a homokmégyi Fölvégi-köröszt-őt. Az 1858–1859-ben felvett II. Katonai Felmérés térképlapjain 19 db útmenti keresztet ábrázoltak Kalocsa határában. Kalocsa városának három keresztje mellett – Vásártér, Homokgyőr, Vörös-köröszt – a nagyobb szállások mindegyikének volt egy-egy keresztje, Homokmégynek és Halomnak kettő-kettő: Halom–szőlők, Halom–útkereszteződés, Homokmégy–Fölvég, Homokmégy–Alvég, Alsómégy, Hillye, Kiscsertő, Öregcsertő, Negyvenszállás, Szakmár, Keserűtelek, Résztelek, Felsőerek, Alsóerek, Gombolyag, Öregtény. A homokmégyi keresztek kataszteréből láthatjuk, hogy az 1858–1859-ben már álló keresztek mindegyikét a szállások közös tulajdonban lévő birtokain helyezték el – kivétel ez alól a kalocsai Vörös-köröszt és a halomi szőlők keresztje. Ez azt jelentheti, hogy a szállásokat megszálló kalocsaiak szállásonként egy-egy keresztet állítottak.

Mikorra datálhatjuk az első keresztek felállítását? Erre a kérdésre nehéz választ adni. A kalocsai plébánia 1832. évi vizitációja szöveges leírásának II. fejezetében 15 keresztről emlékeztek meg: „Cruces intra ambitum Parochiae Colocensis numerantur 15, omnes ligneae...”[12] Ha összevetjük ezt az 1858–1859-es térképlapokkal, nagy hasonlóságot tapasztalhatunk. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a nagyobb szállásokon már 1832-ben bizonyosan álltak a szállási jobbágyközösségek által fölállított fakeresztek. A datálás pontosítását nehezíti, hogy a korábbi szűkszavú vizitációk nem emlékeztek meg a keresztekről.

A XVIII–XIX. század fordulóján a kalocsai jobbágyparasztság nagy többsége városi és szállási házat is birtokolt. A kettőt évi vagy életkori rend szerint, felváltva használták. „A kalocsai jobbágyközösség értékrendjében és társadalmi ítéletében a városi házbirtoklás a XIX. század első évtizedeiben még hozzátartozott a jobbágytelket birtokló kalocsai gazda fogalmához.” – írta Bárth János.[13] A kettős házbirtoklás és a városi házak időnkénti használata ellenére a szállásokon már a XVIII. század végén megjelentek az állandó lakosok. Szállási ház legkorábbi emlékeként egy 1773-ban írt testámentum említi Csanádi Ferenc Hillye pusztán álló épületét. Ettől az időtől kezdődően egyre gyarapodott a szállásokon, állandóan kint lakó jobbágyok száma.[14]

Az 1810. évi kalocsai tűzvész után számos család városi ház nélkül maradt. Egyrészt leégtek a házak, másrészt az utcarendezések során telkeket sajátítottak ki és vontak össze a tűzveszély csökkentése érdekében.[15] A városi ház nélkül maradottak kénytelenek voltak a szállásokra költözni. A városi házhelyek kérelmének gyarapodása a kalocsai jobbágyközösség értékrendjének természetes megnyilvánulása volt, a tűzvész következményeként mégis jelentősen megnövekedett a szállások állandó lakóinak a száma. Ennek jelentőségét mutatja, hogy a főegyházmegye Calendariumai – később Schematismusai – szállásonkénti bontásban közölték a kalocsai pusztákon lakók számát az 1814. évtől kezdődően. Legnagyobb lélekszámú szállások ekkor Homokmégy, Öregcsertő, Hillye és Alsómégy voltak, tőlük kissé lemaradva Drágszél, Keserűtelek, Szakmár és Halom szállások következtek.[16]

Az állandó kint lakás hatására a XVIII. század végére megváltozott a szállások képe. Az aklok és a tüzelős-istállók mellé lakóházakat és tárolóhelyiségeket építettek. A kisebb szállásoknak egy-egy kútja volt. A nagyobb szállásokon a néhány családból álló kútközösségek közös tulajdonú kutakat építettek. Jellegzetes közösségi birtoklású építmények voltak a vizek mellé állított utcai kenyérsütő kemencék.[17]

A szállások képéhez hozzátartoztak az útmenti keresztek is. Mikor jelenhettek tehát meg az első szállási keresztek? Kronovetter Antal Lipót 1770-ben rajzolt térképe[18] még nem tüntetett föl útmenti kereszteket. A térkép méretarányát tekintve, nem lehetünk teljesen bizonyosak a keresztek hiányában, mégis azt kell föltételeznünk, hogy ekkor még nem álltak keresztek a szállások mellett. Az 1810-es tűzvész után megnövekedett szállási népesség emelhette az első kereszteket? Az 1814. évi statisztikát megelőzően nincsenek ugyan pontos adataink a szállások népességéről, de tudjuk, hogy a XVIII. század végén megnövekedett a szálláson tartózkodás ideje. Ennek következményeként a városi tanács 1782-ben bevezette a szállási kisbíró tisztségét, akik a tanács rendelkezéseit közvetítették a határban dolgozókhoz. 14 szállásra választottak kisbírót az ottani birtokosok közül.[19] Nagy valószínűséggel állíthatjuk tehát, hogy a XVIII–XIX. század fordulójára a nagyobb szállások határában fölállították az első kereszteket. Nyugodt lelkiismerettel gondolhatjuk, hogy a legelsőket Homokmégy, Öregcsertő, Hillye, Alsómégy, Keserűtelek, Szakmár és Halom szállásainak jobbágynépessége állította föl. Bizonyíthatja ezen állításunkat az is, hogy Schaffnitzer József kalocsai tímár mester 1803-ban már saját költségén emelte Kalocsa városában a Vörös-köröszt-öt, melynek fönntartására alapítványt is tett.[20] Mindezek után könnyebben értelmezhető az 1832. évi vizitáció során említett 15 db fakereszt. Ezen útmenti keresztek korai felállításának tényére figyelmeztet bennünket az is, hogy az 1858–1859-ben felvett II. Katonai Felmérés térképlapjain szereplő, pontosan beazonosítható keresztek egyikének sem maradt fenn alapító levele.[21] Ugyanakkor összevont alapítvánnyal biztosították ezen keresztek megújítását.[22]

Ezen hosszas elmélkedés után újra fölvetődik a kérdés. Nevezhetjük-e Öreg-köröszt-nek Homokmégy Alvégi-köröszt-jét? A válasz rövid és egyszerű. Igen. 1814-ben Kalocsa legnépesebb szállása Homokmégy volt 246 fővel. Öregcsertőn 201, Hillyén 168, Alsómégyen 162, Drágszélen 130, Keserűteleken 116, Szakmáron 109, Halomban 107 fő lakott.[23] Az 1858–1859. évi katonai térkép szerint mindegyik szálláson egy-egy kereszt volt, kivéve a kereszt nélküli Drágszélt. Halomban és Öregcsertőn a szállás keresztje mellett egy-egy magánbirtokon álló keresztet is láthatunk. Egyedül Homokmégyen találhatunk kettő közterületen álló keresztet, egyet a Fölvég-en, egyet az Alvég-en. Homokmégy szállás népessége a lakosság számának nagysága miatt már a XIX. század elején is Fölvég-re és Alvég-re tagolódott. Az 1878-ban fölszentelt templomot is a két, egymástól jól elkülöníthető szállásrész közötti homokdombra építették. Nagyszüleimtől sokat hallottam, hogy a Fölvég és az Alvég közötti határ a templom kulcslyuka. Fölvég és Alvég lakossága még a XX. század elején is külön szervezte társadalmi életét, így például a körmenetek és a Jézuska keresések alkalmával a fölvégiek a Fölvégi-köröszt-höz, az alvégiek az Alvégi-köröszt-höz vonultak. Természetes tehát, hogy Homokmégyen két útmenti keresztet állítottak a szállásra kiköltöző kalocsai jobbágyok. A fölvégiek a Kiscsertőre és a Mácsai szállásra vezető utak elágazásától ÉNy-ra álló homokdomb tetejére, az alvégiek a Hillyére és a Hajósra vezető utak elágazásához állították föl keresztjüket. Homokmégynek így két öreg keresztje volt, külön a fölvégieknek és külön az alvégieknek. Miután a fölvégiek keresztjét az idő elkoptatta, így az Alvégi-köröszt-öt bátran nevezhetjük Öreg-köröszt-nek.

Kísérlet az Alvégi-kereszt szimbólumainak szemantikai értelmezésére

„…amint minden népnek megvan a mindennapokban használt nyelve, éppen úgy rendelkezik a szavak nélküli nyelv sajátos formáival is. A nem szóbeli nyelvezet egyik fajtáját kétségtelenül a tárgyi népművészet festett, faragott alkotásai jelentik (a másik ág a mozgások, a gesztusok és a tánc világa). Kiindulásként hasznos elvi alapnak tűnik a népművészet kutatásának majd minden területén, ha a különböző jelrendszereket a beszélt nyelvhez hasonlítjuk.” – írta Hoppál Mihály.[24] Mindezek után nem lehet kérdéses, hogy az Alvégi-kereszt faragott motívumai valamit jelentenek. A kereszt kifaragásakor közölni szeretett volna valamit a faragó mester. E tanulmánynak nem lehet feladata, hogy nyomon kövesse a kereszt szimbolikájának történeti kialakulását. Kitűzött céljaink eléréséhez elegendő, ha kísérletet teszünk a szimbólumok jelentésének rövid megfogalmazására.

 

 

63. kép: Az Alvégi-kereszt elölnézeti rajza a felújítás előttimage002

 

A kereszt motívumainak értelmezésekor nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egykori parasztemberek számára a népművészeti tárgyak a szertartásos cselekmények egyes elemei voltak csupán. Értelmüket és jelentésüket az a sajátos elrendezés jelenítette meg, amely a tárgyakat, a mozdulatokat, a szövegeket stb. sajátos egységbe foglalta.[25]

Abban sem lehetünk bizonyosak, hogy a kereszt motívumai bármilyen jelentéssel bírtak volna a XIX. század végi homokmégyiek tudatában. Egyetlen adat sem maradt fönn arra vonatkozóan, hogy a korábbi keresztek bármelyikén lettek volna motívumok, szimbólumok – kivéve ezek alól Krisztus és Mária alakját. Ismerte tehát Homokmégy közönsége ezeket a szimbólumokat? Vagy talán a fafaragó ösztönösen, esetleg tudatosan megformált szimbolikával akarta nevelni megrendelőit? A plébános megfogalmazásából – „…ily csinos keresztet még nem igen láttunk...”– azt sejthetjük, hogy korábban nem voltak faragott díszek, szimbolikus motívumok a kereszteken. Esetleg nem ennyi. Nem tudjuk, ki faragta az Alvégi-keresztet. Nem ismerjük Sztankó Antal asztalost, akit a plébános mint faragót említett, így azt sem tudhatjuk, honnan ered e tudás.

Megfejtési kísérletünk mindezek után a teljes bizonytalanságot sejteti. Létjogosultságát a kereszt rendeltetéséhez való szoros kapcsolódása jelentheti.

Az útmenti kereszteket a kalocsaiak Istent félő hite állíttatta. Az alapító levelek tanúsága szerint a XVIII–XIX. században Isten dicsőségére emelték a feszületeket és Mária-képeket, a XX. század során pedig a világégésekből megmenekültek hálája helyezte el e jeleket. Egy-egy esetben bukkan fel a jel nélküli elmúlástól való félelem, esetleg a szerencsés hazaérkezésért való fohász.

A fakeresztek önnön létük mellett nem hordoz-tak egyéb jeleket, de a kőkeresztek föliratai is csak szűkszavúan közlik fölállításuk miértjét. Magyaráza-tot kizárólag a néprajzkutató szóbeli adatgyűjtése eredményezett. Az Alvégi-keresztet gazdag motívum-világa kiemeli a homokmégyi útmenti keresztek sorából.

A kereszt elején, a keresztfa fölött egy virágcserépből kiágazó fa, életfa tetején egy szilvamagot ábrázolt a faragó. A szilvamag ebben az esetben csak nagy áttételekkel jelentheti a női csiklót. Nagyobb való-színűséggel gondolhatjuk, hogy az életfa tetején álló szilvamag a tavasz és a szűziesség szimbólumaként Szűz Máriát jelképezi[26], melyből két inda ágazik tovább, végein egy hatágú és egy hétágú csillaggal. A hatágú csillag egy ószövetségi jóslat eredményeként a zsidók szemében a Messiást jelképezi. A hétágú csillag a szivárványnak és a világharmóniának a szim-bóluma.[27] E szimbólumcsokor tehát azt jelentheti,

 

64. kép: Az alsó életfaimage004

 

65. kép: A fölső világfaimage006

hogy a világmindenséget (világfa) a Szűz Mária méhéből (szilvamag) kisarjadzó kozmikus és testi-lelki harmónia (hétágú csillag), valamint ezek egyensúlyának megtartására született Jézus Krisztus (hatágú csillag) alkotja.

Az előző szimbólumrendszer fölött, a kereszt tetején egy másik életfát, egy világfát faragott ki a mester. A fa az élet és a halál, az örök fejlődés és növekedés, a foly-tonos megújulás, a kétértelmű (körforgásos és visszafor-díthatatlan) idő jelképe, az istenek növényi megtestesü-lése.[28] Összeköti a kozmosz három világát, az alvilágot, az emberek világát és a felső világot.

A keresztfa tetejének világfája az alvilágban gyökerezik. Az alvilágot vízszintesen futó hullámvonal jelöli, amely az ősvizet, az őskáoszt jelképezheti. A víz nemcsak az őskáoszból való megszületést jelenti, hanem a káoszban való elmerülést, a halált is.[29] Az alvilágból emelkedik a magasba a fa törzse, a középső világ, az emberek világa. A fa törzsét két kígyózó hullámvonallal ábrázolták, ami a fölemelkedést, az alvilágból a fölső világba való törekvést jelképezi. A haladási irány jelölé-sének és a fatörzs együttes kialakításának a szándékát egyértelműen mutatja a két, párhuzamosan kialakított hullámvonal ritmikája. A jobb oldalsó hullámvonal indí-tása aszimmetrikus, ami egyértelműen jelzi, hogy egy fatörzset akart ábrázolni a faragó. A fára mászó kígyó, a

     

fa őre a világtengelyt jelentheti[30], hiszen a fa oldalait jelző hullámvonalakkal megegyező ritmikával halad az alvilágból a fölső világ felé. A fa tövében egy odút láthatunk, mely bejárat az alvilág felé, s melyből a fára tekerődzik az alvilágból érkező, a felső világ felé haladó kígyó, a világtengely. A világfa, a népmesék égig érő fája egy kultúrákon átívelő Tejút-jelkép[31], így az odú a Tejút-hasadékot jelölheti a Tejút és az állatöv kereszteződésében, ahol a téli napforduló idején jár a Nap. A világfa csúcsán álló Nap a Tejút másik állatövi kereszteződését, a nyári napfordulatot jelöli.[32] A kígyóként ábrázolt világtengely e két napfordulati pontot, vagyis az alsó- és a fölső világot köti össze az emberek e világán keresztül. E szimbólumcsokor tehát azt jelenti és jelzi, hogy a XIX. század végi kalocsai kultúrában még élt a kereszténység fölvétele előtti világkép, a népmesékben megőrződött égig érő fa és a hozzá kapcsolódó világfelfogás.

Arra nézve nincsenek, talán már nem is lehetnek bizonyítékaink, hogy ez a világkép tudatosan élt-e a kalocsaiak tudatában, vagy csak a szimbólumok szintjén. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a homokmégyi Alvégi-kereszten egymás mellett, egymás fölött találhatjuk a pogány és a keresztény világkép jelképrendszerét.

A kereszt keresztfájának végein látható jelek, a hajóban ábrázolt Nap értelmezése nem lehet egyértelmű, hiszen eldönthetetlen, hogy a pogány vagy a keresztény világfelfogás alkotta őket. Az a tény, hogy a megfeszített Krisztus felszögelt kezei mellé kerültek e jelek, a keresztény értelmezést ésszerűsíti. A Napot Jézus Krisztussal azonosíthatjuk, ami a rómaiak perzsa eredetű Mithras kultuszában gyökerezik. A kereszténység térhódításának áraként az egyháznak tudomásul kellett vennie, hogy a nép csak a korábbi napistenekhez hasonlatosan fogadja el Jézus Krisztust. Gyakran megjelenik ezért a Nap a keresztrefeszítés ábrázolásain.[33] A hajó a mitikus utazások és a más világokba való átlépések eszköze.[34] Legelterjedtebb, legismertebb jelentése a holtak lelkének átszállítása a másvilágra. Ezek után e szimbólum azt jelentheti, hogy a megfeszített Jézus lelke a másvilágra, egy másik létformába távozik. Az evangéliumok azonban számtalan helyen hajóval azonosították Máriát[35], ezért ezt a szimbólumot értelmezhetjük akként is, hogy Mária magában hordozza Jézus Krisztust, tehát e jelkép jelentheti a halhatatlanságot, a halhatatlan Istenség személyét is.

 

66. kép: A kereszt keresztfájaimage008

 

   

 

67. kép: Napkorongot szállító hajó ábrázolásai a kereszt keresztfájának végeinimage010

A kereszt két oldalán egy-egy hatalmas kehelyből, tulipánból ágazó, folyóvízhez hasonlatosan kanyargó indát ábrázolt a faragó, melynek homorulataiból egy-egy kisebb tulipán ágazik ki. A növényi motívumok a művészettörténeti korszakok utolsó szakaszára elveszítették ugyan szimbolikus jelentésüket, tartalmatlan dekorációkká váltak, a népművészet ugyanakkor megtartotta ezen szimbolikus tartamokat.[36] A kereszt gazdag szimbólumkincsének következményeként föltételezhetjük, hogy a tulipános virágindák sem kerülhettek ok nélkül az oldalakra. A tulipán a nőiség, a termékenység szimbóluma.[37] A kanyargós virágindát tehát akként értelmezhetnénk, hogy Mária (a nagy kehely) méhéből született a fölfelé törő élet, benne gyökerezik a termékenység, a további életek gyökere. A keresztfa fölötti oldalakon folytatódik a vízfolyáshoz hasonlatos inda, melynek kiágazásai végéről hiányoznak a tulipánok. E hiátus talán azt közvetíti a keresztet látogatók számára, hogy Jézus Krisztus halálával megszűnik a termékenység, eltűnik az élet.

A kereszt hátsó oldalának alján egy óriási, hullámvonalakból kialakított kehelyből ágazik ki egy növény, melynek formája az emberi test bordáira hasonlít.[38] E jel a Szűz Mária méhéből született Jézus Krisztus szimbóluma lehet.

A hagyományokban gyökerező szimbolikus és ikonikus jelek egymásutániságát – a fejfák esetében – jelrendszerként értékeli Hoppál Mihály.[39] Ezen értékelése helytállónak látszik az útmenti keresztek esetében is, annak ellenére, hogy nincsenek bizonyítékaink más, hasonló módon díszített keresztekről. Három kivételével az összes fakereszt elpusztult, így csak a leírásokból következtethetünk azok díszítetlenségére. A plébános megfogalmazásából arra is következtethetünk, hogy az Alvégi-kereszt korábbi változata is díszítetlen volt. Mégis elfogadjuk Hoppál Mihály értékelését, mivel az útmenti kereszteket sem ragadhatjuk ki társadalmi környezetükből, így természetes, hogy ugyanazok a szimbólumok és jelek jelentek meg az épületeken, a kerítéseken, a bútorokon, a fejfákon, mint az útmenti kereszteken.[40]

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a minden oldalán faragásokkal díszített Alvégi-kereszt – a megfejtési kísérlet bizonytalanságai ellenére – olyan szimbólum-rendszert tartalmaz, mely megfejthető népművészeti hagyományainkból, s mely ugyanazon gondolatkörhöz kapcsolódóan egy egységbe forrt világfelfogást tükröz. A kereszt szimbolikája egységbe fogja a magyarság pogány kori és keresztény világképét. Fennen hirdeti, hogy a keresztény világkép mélyen gyökerezik a pogány kori magyar kultúrában, csak a felszínen, a megnevezésekben különbözik attól. Ezen ősiség tudattalan léte jellemzi a magyar népi lelkületet.



[1]        HM-HIM – II. Katonai Felmérés: Colonne nro XXXII. Section nro 59 (1858)

[2]        A III. Katonai Felmérés alapján kiadott térképlap – VKM.TDGY – Ungarn, Hajos zone 20 col. XX. (ltsz: 2006.117.20.)

[3]        Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a térképre nemcsak a kereszteket, de egyéb új objektumokat sem vettek föl, az említett két kereszt ebből a szempontból is egyedülálló.

[4]        KFL.I.1.b. – a Homokmégyi Plébánia Iratai (1890. október 2. 123/890 szám alatt)

[5]        KFL.I.1.b. – a Homokmégyi Plébánia Iratai (1890. október 2. 2455 szám alatt)

[6]        KFL.I.1.b. – a Homokmégyi Plébánia Iratai (az 1890. november 4. 140/890 szám alatt kelt levél melléklete)

[7]        KFL.I.1.b. – a Homokmégyi Plébánia Iratai (1890. november 13. 143/890 szám alatt)

[8]        HPL – A homokmégyi templompénztár naplója / C. Kegyes alapítványok naplója 1883–1894. 38–39.

[9]        HPL – Inventárium (Fölvette Csíszár Géza plébános, 1936. május 15.)

[10]       HPL – Széll János 1980. január 24-én kelt, 3/1980. számú levele és Fekete János 1980. február 13-án kelt 456/1980. számú válasza.

[11]       Moró László plébános, született 1949, Madaras – saját gyűjtés: 2007. augusztus 14.

[12]       KFL.I.1.b. – Kalocsa – Belvárosi Plébánia Iratai – Decretum. Visitationes Canonicae Ecclesiae et Parochiae Civitatis Archi-Episcopalis Coloca, Anno 1832 peractae

[13]       Bárth János 1975. 133.

[14]       Vö.: Bárth János 1975. 121.

[15]       Bárth János 1975. 133.

[16]       Schematismus 1814.

[17]       Bárth János 1975. 123–124. A közös használatú sütőkemencék megérték a XX. század közepét is. Anyai nagyapám szülői háza kertjének végén az 1940-es évek elején még állt egy kemence a Góda vizének partján. Nyári időszakban ott sütötték a kenyeret, abban aszaltak, s a lekvárt is a kemence mellett főzték. A szomszédok is azt a kemencét használták.

[18]       KFL.VIII.2.a. No.6. – Metropolis archiepiscopatus Colocensis. Colocza universa in praediis agros et falcastra alveos eum lacunis promanantibus adcurate exhibeus (1770)

[19]       Bárth János 1975. 129–130.

[20]       KFL.I.1.b. – a Kalocsai Belvárosi Plébánia Iratai (Pro Perpetua Rei Memoria – 1804. november 29.)

[21]       Kivétel ez alól Kiscsertő későn, 1848. június 13-án felállított fakeresztje: KFL.I.1.b. – a Kalocsai Belvárosi Plébánia Iratai (iktatva 1848. június 15. 1027/848. szám alatt)

[22]       A homokmégyi és a szakmári plébániák megszervezése után, hosszas viták eredményeként megosztották az addig állított keresztek együtt kezelt alapítványát. 1882. október 15-én írta alá az egyeséget Bende József kanonok-plébános és a két szállás plébánosa, Rezsnyák János és Szombathy Sándor. Ennek értelmében Kalocsán maradt 687 frt 14 kr, Homokmégy kapott 450 frt-ot, Szakmár 400 frt-ot. Lichtensteiger Ferencz érseki helynök 1882. november 29-én hagyta jóvá az egyezséget azzal az utasítással, hogy az eddegi keresztek alapítványa „…nem külön, hanem összesen kezeltetik, és a számadásokban régi keresztek czíme alatt fordul elő.” – VKM.TDGY – Kegyes alapítvány levelek Másolata VIII. (Szakmár)

[23]       Schematismus 1814.

[24]       Hoppál Mihály 1983. 280.

[25]       Hofer Tamás – Fél Edit 1975. 16.

[26]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 237.

[27]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 47–48.

[28]       Lásd Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 60.

[29]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 238.

[30]       V.ö.: Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 60.

[31]       Jankovics Marcell 1987. 58.

[32]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 60.

[33]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 159–160.

[34]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 82.

[35]       V.ö.: Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 83.

[36]       Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György 1990. 161–162.

[37]       Lükő Gábor 1942. 143–144., Lükő Gábor 1983. 112.

[38]       V.ö.: Lükő Gábor 1983. 115., 192.

[39]       Hoppál Mihály 1980. 214.

[40]       V.ö.: Hoppál Mihály 1980. 213.

Joomla templates by a4joomla